Friday, July 30, 2010
   
Text Size

Branch 300 – Join Hands Day

JHD040.JPGÁprilis 25-én, reggel 8.30-kor gyülekeztünk a Kenilworth Aquatic Gardens bejáratánál. Néhányan később csatlakoztak hozzánk. A vállakozás főszervezője Lévay-Nagy Kati volt, aki a harapnivalóról is gondoskodott. Eljött Megyeri László, az Amerikai Magyar Református Egyesület elnöke, illetve Markó Lenke, Pásztor László, Frank Kapitány, Lévay-Nagy Kati, Vera, Erik és a kis Mark Bjurstrom, Trinfuly Melinda, James Ferrebee és Fehérvári Petra.

Már kora reggel láttuk, hogy gyönyörű, de fáradságos napnak nézünk elébe, elvárásainkban nem is kellett csalódnunk. Rövid útmutatás után az önkéntesek több csoportra oszlottak, mi a virágágyak tisztításával foglalkozók közé álltunk. Miután magunkhoz vettük a felszerelést (kesztyűt, térdvédőt, ásót, gereblyét, kinek-mi került a keze ügyébe), máris munkához láttunk. Kicsik és nagyok együtt gyomláltak, gereblyéztek, a szerencsésebbek néhány órával később még ültethettek is, míg a figyelmetlenebbek egész végig a gazokkal küzdöttek.

A munka végeztével csodás virágágyakat hagytunk magunk után, és a festői szépségű parkban elfogyasztottuk jól megérdemelt ebédünket. Vidám nap volt, reméljük jövőre még többen velünk tartanak a 300-as csoport tagjai közül.

 

HRFA Projects