Jelentés Washingtonból

Mohay Gergő vagyok, másodéves politológus hallgató az ELTÉN, és abban a szerencsében lehet részem, hogy februártól május 20-ig négy hónapot tölthetek Washington DC-ben, és nem is akárhol, hanem az Egyesült Államok törvényhozásában, a Capitol Hill-en. Ez az egyedülálló lehetőség több szervezet és ember jóvoltából valósulhatott meg. Az értelmi szerző Forgács Péter volt, akinek jó kapcsolatai vannak a Magyar Amerikai Koalícióval, egy magyar szervezeteket tömörítő ernyőszervezettel. Így közvetlenül rajtuk keresztül vagyok itt. Ők egy lakást is biztosítottak nekem DC-ben, és egy konkrét összeget biztosítanak a havi megélhetésre. Ennek fejében egy napot a héten az ő irodájukban is dolgozom a Capitólium mellett.

De térjünk rá a lényegre, Dennis Kucinich irodájára. Ő a clevelandi 10. számú választókerület képviselője, ahol – mint tudjuk – számos magyar, vagy magyar nevű él. Ennek is köszönhető, hogy Kucinich jelenleg a Hungarian Caucus elnöke is, és talán ennek, no meg Kucinich és Tom Lantos egykori jó kapcsolatának köszönhető az, hogy minden félévben egy magyar intern is részt vehet az állandóan pörgő iroda munkájában.

De mi is konkrétan a feladat? Alapvetően a választói leveleket kell kezelni, szortírozni őket a különböző staff tagoknak, fogadni kell az irodába érkező legkülönfélébb vendégeket a Kucinichos pólóban érkező kamasz rajongótól a Magyar Köztársaság nagykövetéig. Ezenkívül olykor be kell segíteni kisebb projektekbe, összefoglalókat írni a Házon belüli költségvetéssel kapcsolatos levelek tartalmáról, elszaladni ide-oda, ha valakinek szüksége van valamire. Olykor magyar vonatkozású kormánydokumentumokat kell fordítani, és nem ritkán összekötő kapocs lenni a nagykövetség és a Congressman között.

Hihetetlen érdekes ezeken a választói leveleken keresztül belelátni az USA életébe, és nem kevés problémájába. Nagyon tanulságos a scheduler és a press secretary társaságában eltölteni napi 9 órát, és hallani telefonbeszélgetéseket, majd látni, hogy ebből mi sül ki, mi megy ki a nyilvánosság felé. És természetesen a CONGRESSMAN, csupa nagybetűvel, akiért az egész sürgés forgás, telefon, email, levél, projekt, fejfájás és nevetés létezik. Számomra nagyon izgalmas látni „belülről” az ő életét, azt, hogy hogyan köszön a látogatóinak, hogyan oszt feladatot a staffnak, hogyan viccelődik az internekkel, hogyan rohan szavazni, és hogyan kapja be két telefon vagy szavazás között szigorúan vegetáriánus ebédjét, ha egyáltalán van ideje ebédelni. Ha már az ebédnél tartunk, minden intern 1 órát kap az ebédre, amelyet én azonban inkább arra használok, hogy felmenjek az üléstermekbe, amit minden probléma nélkül megtehetek staff kártyámmal, és figyeljem a vitákat, és ha elkapom, a szavazásokat. Ezek is egyedülálló élmények. Folytathatnám a sort, de félek, kevés lenne a hely… Azt viszont meg kell említeni, hogy rengeteg magyar névvel találkozni, és sok magyar vonatkozású ügyet lehet találni. Ezeket mindig igyekszem – lehetőségeimhez mérten – kitüntetetten figyelemben részesíteni, és kiemelni a levélhalomból.

Mesélhetnék még sok mindenről, a Capitol Hill alatt futó alagúthálózatról és kisvonatról, amin egy élmény utazni, a cafiteriaról, ami csaknem mindig tele van, a nyitott ajtós irodákról, ami elé egy tábla van helyezve a következő felirattal: „Welcome, Please, come in!”, a kifogástalan női hajviseletről, sminkekről és kosztümszoknyák alól kivillanó lábakról, a kifogástalan és méregdrága ingben és öltönyben feszítő és rohanó staff tagról, ezeknek a staff tagoknak az amerikaiakra jellemző nagyzoló és reszelős hangjáról, amiből sugárzik a felső körökbe tartozás és önmaguk fontosságának büszke tudata, amit nem ritkán az „ártatlan civilekkel” is - árnyalatnyi leereszkedéssel - érzékeltetnek, a sok öreg fiatal, radikálisabb és visszafogottabb, egyenruhás és jelvényes, cowboy kalapos és kpát viselő személyről, emberről, választópolgárról…A Capitol Hill hangulata egészen sajátos, leírni nehéz, de csak egyszer kell végigsétálni egy hosszú folyosón eltévedni a Raynburnben, és egy liftben utazni Amerika színe javával, és bárki, aki ott jár, meg fogja érteni, hogy „what the Capitol Hill is all about”.

Persze a Magyar Amerikai Koalíció élete sem mondható unalmasnak, csak ebben a félévben megszerveztünk egy Carl Lutz kiállítást és fogadást a Russel Szenátusi épületben, valamint egy nagyszabású gálavacsorát a Museum of the Women in the Arts-ban. Egyedülálló tapasztalatok ezek is, rengeteg hírességgel és kevésbé híres, ám annál fontosabb emberrel lehet találkozni. A hétvégeken pedig körbejárom Washington összes múzeumát, visszalátogatok szép emlékek helyére, a Christendom College-ba, ahol a 2008-as őszi szemesztert töltöttem Virginiában, Front Royalban, vagy éppen egy kedves ismerőssel ellátogatok a tengerpartra. Az élet tehát nem unalmas DC-ben, noha meg kell jegyezni, hogy magában a városban élni – minden csodája ellenére – nem kimondottan szívderítő olykor, de ezt ellensúlyozza az a felmérhetetlen emberi és politikai tapasztalat, amit itt szerzek.

Ezért mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy látogasson el DC-be, menjen a föl a Capitol Hillre, ahova gyakorlatilag bárki bemehet egy biztonsági ellenőrzés után, és szagoljon bele ebbe a sajátos, szigorúan diplomatikus, és nem utolsó sorban multikulturális közegbe.

Mohay Gergő