Ballagás
Május végén tartja az Aprókfalva Magyar Óvoda az évzáró ünnepélyét. Ez az év kiemelt, mert most „ballag” az óvoda első osztálya. Ezek a gyerekek együtt kezdték tanulmányaikat, és most együtt fejezik be. Az Aprókfalva egy mindennapos magyar nyelvű óvoda Piscataway, New Jersey-ben, egy érdekes kísérlet, mert ezek a gyerekek teljes magyar nyelvű oktatást kapnak. Ilyen színvonalas oktatást otthon nem nyújthatnának a szülők, bármennyire lelkesek is, mert ehhez felszerelt iskola, és osztálytársak kellenek. Tudomásunk szerint Amerikában az Aprókfalva az egyetlen olyan intézmény, amely magyarul kínál ilyen színvonalas oktatást. Még mindig van egy szabad hely a következő tanévre egy hároméves gyermek számára.
Aki már az Egyesült Államokban született és nevelkedett, tudja, hogy az angol nyelv elsajátítása egyszerű a gyerekeknek. Nincs olyan példa, hogy valaki hátrányos helyzetbe került volna, mert nem tanult meg angolul öt vagy hat éves koráig. Számtalan példa van viszont olyan gyermekekre, akik elveszítették magyar nyelvtudásukat, és vele magyar öntudatukat. Sőt, már annyira ritka a rendesen magyarul beszelő gyermek, hogy az Aprókfalva tanulóinak szülei figyelmeztetik a jót akaró idősebbeket, hogy ne angolul kezdjenek beszélni a gyerekekkel.
Sajnos ritka dolog a mindennapos magyar óvoda, és nagyon sok szülőnek muszáj dolgoznia. Vannak olyan szülők is, akik aggódnak, hogy a gyermekük nehezen tanul meg angolul, és ezért inkább angol nyelvű óvodába küldik őket, nehogy kimaradjanak valamiből. Ezt a gondolatot is meg lehet érteni, mert a saját életükben a magyar nyelv természetesen jött, de az angol nehezebben. Nem tudják elképzelni, hogy miért ne tanulná meg a gyermek a saját anyanyelvét. A helyzet azonban éppen az ellenkezője. Minden példa arra mutat, hogy a kisebbségi nyelv megtartása nagy erőfeszítések nélkül szinte lehetetlen. Ha nem fontos a gyermek életében a magyar nyelv, akkor minek gyakorolja? Azért, mert Anyának tetszik? A gyermek életében igen fontos kell, hogy legyen a nyelv. Szüksége van magyar nyelvű kapcsolatokra kortársaival, hogy a magyar kultúrát magáévá tehesse.
Az eddigi amerikai-magyar példából már tudjuk, hogy a Magyar Cserkészet a legsikeresebb szervezet a magyar kultúra terjesztése, megtartására szempontjából az amerikai-magyar gyerekek számára. Egyedül a cserkészetbe járó gyerekek között találhatunk nagy arányban olyanokat, akik megtartották magyar öntudatukat és nyelvtudásukat, mert itt megkapják a szükséges egyedülálló baráti hálózatot és a sajátos fiatal kultúrát. A cserkészetben való részvételhez azonban elengedhetetlen a nyelvtudás. Csak az iskola megkezdése előtt van ideje egy gyermeknek teljesen a magyar nyelvre koncentrálni és azt helyesen megtanulni. Említettem már, hogy még van egy hely az óvodában?



