Táncházat tartott a hétvégén a Csűrdöngölő Néptánc Együttes New Brunswickban, a Magyar Atléta Klubban. Az eseményre szép számmal érkeztek a vendégek, a hangulat remek volt minden korosztály számára. Köszönet azoknak, akik önként, saját idejüket és energiájukat áldozták azért, hogy a Táncházat megszervezzék.

Kimondottan sok volt a gyermek. Aki azt mondja, hogy az amerikai magyarságnak nincs jövője, az még nem járt nálunk. Amikor ennyi magyar gyermek gyűlik össze, az ember joggal teszi fel magának a kérdést: miért nincs nekünk rendes magyar iskolánk?

Az iskola üzemeltetése nem kis kihívás. Az állandó magyar óvoda is nehezen jött létre New Brunswickban, és a létesítmény továbbra is nehézségekkel küzd. Valamikor léteztek katolikus magyar iskolák, de ezek nem voltak önfenntartóak, önfinanszírozásúak, így bezártak. Gyermek van, így az első kérdés inkább az, hogy létezik-e olyan struktúra, amelyben egy magyar közösségnek van lehetősége arra, hogy fenntartson egy magyar iskolát.

Az Egyesült Államokban létrejött egy viszonylag új iskola-rendszer, az úgy nevezett „Charter School” koncepció. Ezek az iskolák állami iskolák abból a szempontból, hogy állami finanszírozásból élnek, pontosabban fejpénzt kapnak minden diák után. De az iskolákat privát társaságok és személyek állapítják. Ezek a tanintézmények bizonyos tantárgyak vagy közös érdekek körül létesülnek. Már létezik olyan iskola, amely kétnyelvű tanításron alapul. A legnevezetesebb példája ennek New York City-ben a Khalil Gibran International Academy. Ez az iskola arab és angol nyelven oktatja a gyerekeket. Ez nem is az egyetlen arab nyelvű iskola Amerikában. Ezek szerint saját adópénzünkből jogosan lehet iskolánk. Így tehát a pénz nem akadály, elméletileg.

Akkor miből is állna egy ilyen iskola megnyitása és üzemeltetése? Először is egy „Charter” iskolát nem lehet úgy alapítani, hogy kizárólag magyar gyerekeket fogad, az ajtó mindenki felé nyitva kell, hogy álljon. Más kérdés is van: hány osztály az ideális?, lehet-e szó gimnáziumi oktatásról?, lehet-e megoldást találni arra, hogy, akik inkább felekezeti iskolába küldenék gyermeküket, ne érezzék úgy, hogy a nemzet és a vallás között kell választaniuk? Tandíj nem lenne, de költségvetés igen, ami mindig hoz magával bizalmi, személyes problémákat. Politikailag össze tudunk-e tartani egy iskoláért?

Itt akarattal több a kérdés, mint a válasz. Szeretnénk erről a témáról egy komoly párbeszédet indítani. Lehet, hogy ez az ötlet már másnak is eszébe jutott, talán van is olyan csoport, amely már nekifogott. A „Népszava Szabadság” újsággal közösen meghívunk minden érdekelt amerikai-magyart, hogy szóljon hozzá a témához. Minden hozzászólást közlünk az újságban.

Egy dolog biztos: az iskola elméletileg kivitelezhető. Akaraterő, összefogás, terv és kezdőtőke kell hozzá. A kezdőtőkére is van ötletem: Charles Simonyi! Ha egyszer ez a cikk a kezedbe kerül, nem lenne vagány, ha a következő űrutazásodon lenéznél, és valahol a keleti parton látnál egy épületet, amelynek a tetejére ez lenne ráfestve: „Charles Simonyi Charter School”. Na, Károly, mit szólsz hozzá?