One cannot help but be drawn to the youthful vitality and beauty of Andrea Bors Somogyi, the wife of the Ambassador to Hungary, Ferenc Somogyi. 

Whether she’s hosting visiting dignitaries or attending to her two young sons’ education, Andrea exudes a sense of commitment to Hungary’s artists, musicians and fashion houses in an effort to promote their work and introduce them to new audiences here in the US.  Even in her busy schedule, she allowed us time to get to know her better and offer Fraternity readers a chance to appreciate one of the finest women Hungary has sent to America to further Hungarian arts, culture, lifestyle and language.

Q.  Andrea, tell us a little about your own background.
A.  I was born in Székesfehérvár in 1967.  Until I was eighteen, I went to school there.  Then I moved to Budapest where I attended the College for Foreign Trade and majored in foreign languages.  After college, I worked for Videoton External Trade Corporation and during that time, I earned another degree from the same college in trade.  My childhood dream came true when in 1990, I went to work for Malév Hungarian Airlines. I met my husband Feri during those years, and we got married in 2000.  Feri is a career diplomat, and I’ve always admired how attractive and what a gentleman he is.  The most important aspects of our relationship are trust, reliability and predictability. We have many challenges in our lives so I need a sense of calm in my marriage.  We complement each other because he is assured and considerate, weighs every possibility when making decisions, while, on the other hand, I’m vibrating, and tend to make decisions quickly.  He keeps me grounded and is able to focus on what’s important, while I encourage him not to hesitate, but make decisions faster.  His charm and sense of humor are the attributes  that so many people find most attractive about him.  Fortunately, our sons, 9-year-old Balázs, and 6-year-old Bence, have the same great sense of humor. Having them started a new chapter in my life.  For a long time in every regard, the main focus in our lives was our family. For three years, we lived in Skopje, the capital of Macedonia, where my husband worked in an international consortium as the representative of the largest Hungarian telecommunications firm.  In 2004, we returned to Budapest where Feri resumed his career in foreign policy as minister for foreign affairs. During those years I had a chance to experience the very movement and interesting life of diplomats. Based on my experience and connections I was exposed to charitable functions and organized such events, particularly for children in need.

Q.  You’ve been in Washington for a short time, but you’ve brought Hungarian artists, musicians, and fashion designers to the embassy to showcase their work and introduce them to Americans and Hungarians as well.  How did your interest in fashion, music and the arts evolve?  What has been the reaction thus far to these artists and what has been the impact on their careers because of such exposure to new audiences?
A.  I think art is a true gift for a nation. It is as important to daily living as using spices in one’s food.  I’ve always appreciated those people who were particularly gifted in artistic ways. I think they deserve the utmost respect because they have abilities which mainly originate with inborn talent that can’t be learned.  On the other hand, their talent needs to be nurtured and developed like cutting a diamond from the “rough.”  I want the people we feature to be among the best of Hungary because we came not as private citizens but representatives of our homeland, who want to present the best of our faraway small country to American as well as to rouse pleasant memories and feelings in Hungarians far away from their homeland.  I think it’s a huge opportunity for Hungarian artists to introduce themselves and their works to Americans and it can give a large boost to their artistic careers, as well..  Here at the embassy, we have the opportunity to use our venue and connections to promote Hungarian culture, Hungarian artists, and this exposure is the best we can offer them.  Based on my own experience I can safely say that by performing or displaying their work in America, they feel honored and valued at that same time.

Q.  You are a most unique person in that you have two young sons, you are truly a partner with your husband in sharing Ambassadorial duties, you entertain beautifully, and participate as many as possible diplomatic functions of different sorts..  Since there are only 24 hours in a day, how do you prioritize, juggle your responsibilities? 
A.  Ambassador’s wives have very unique situations. On one hand it’s very uplifting and a great honor to be able to represent my country here in Washington, DC, but, on the other hand, I am not an employee of the Hungarian Government. I can have my own ideas but their realizations require team efforts. The success of a program very much depends on the extent the embassy staff and our American partners can work together and help each other. And this is not always easy. Of course, here I’m not talking about major political issues related to Hungarian-American relations, because that’s the job, of the Ambassador, but my emphasis remains on cultural programs which could to a great extent also contribute to building a positive image of Hungary in the United States.  It’s a fact that sometimes it’s difficult to balance family and official duties.  Fortunately, Balázs quickly got used to the new circumstances, and he hasn’t been affected by the language difficulties either. But Bence has had to adjust as after pre-kindergarten, he attended
a new school and has had to get accustomed to his new environment.  He needs much more care and help. The most difficult part of our schedule is juggling after school and evening duties because our lives are planned minute by minute.  For that reason, we don’t have enough time to attend the children’s games, have good and lengthy conversations and laughs around the dinner table, and, as any parent knows, these are important elements of any childhood.  I hope, however, later, that the children will admit that though their parents were away a lot, the advantages of being in Washington, DC will last a lifetime and are truly a gift that they couldn’t enjoy or benefit from in any other way.

Q.  Your library contains books on Herend porcelain by Gabriella Balla and Hungarian Ceramics from the Zsolnay Manufactory by Editor Eva Csenkey and Agota Skinert.  In addition, you serve formal dinners on your Herend china.  Since my husband’s relatives have lived in Herend for years and paint such pieces, I’m particularly pleased that they are part of your collection and that you actually use them instead of viewing them as museum pieces as I do.  Hungary has long been known for Herend, but what has been your personal relationship with Herend chinaware?
A.  Your story with Herend is really amazing. I also have an early relationship with Herend porcelain.. My father, when he was young, was a sportsman and he won European championships. At that time, the Herend porcelain manufactory was already making trophies for the winners of such events of great prestige. So when I was born, I grew up literally around outstanding Herend pieces. However, we should pay the same attention to the Zsolnay porcelain manufactory founded in Pecs which has a 150-year rich tradition all its own. Much innovation: different types of clay and glaze were developed by the founders and the secrets of eosin and pirogranit are still company held secrets.  In Hungary, many famous buildings contain Zsolnay statutes, roofs, ornamentation and entrance ways.  And we shouldn’t forget the beautiful Zsolnay-Katti Zoób jewelry which is even sold by Harrod’s in London, and we know that store has exceptional expectations.  I’m very glad that in the history of Hungarian Embassies we are the first to use Zsolnay porcelain service presenting the ivory colored glaze that Zsolnay is known for. We choose the “spring series” for its lovely patterns and colours which unites traditions and modern motifs.

Q.  Ironically, four years ago when I was in Budapest, I attended a fashion show featuring Barbara Léber, and some months ago  you helped bring her clothes to Washington for DC’s Fashion Week.  What is it about her work that attracted you to this particular Hungarian fashion designer?  Many know that she is a founding member of the first Hungarian Designer Association, was voted “Best in Budapest, 2008," and graduated from the Hungarian University of Applied Arts.
A. I think Barbara sees into her customers’ souls and without words, she senses with her antennae what the dress has to show about its owner who wants to feel self-confident and feminine.  In addition, she knows from her experience which part of the body should be emphasized.  She‘s the master of making the dress exciting and yet tasteful.  I really like the beautiful materials including the legendary French lace that Barbara works with, not to mention the design and construction of the gown.  I hope that she returns to the U.S. because wherever she showed her works, she had unbelievable success.  To this day, her first American customer proudly and happily wears Barbara’s marvelous hand-made creations.

Q.  Many of us were impressed that you helped raise Breast Cancer Awareness along with U. S. Chief of Protocol Nancy Brinker to the White House when it was recently lit in pink.  Has that long been a cause you’ve supported?
A. First of all, I give so much respect to Nancy Brinker who pledged in 1982 at her sister’s deathbed that she would do everything possible to eradicate breast cancer.  Thanks to this great, energetic, hard-working, tireless woman, the fight against breast cancer today has broadened into a world-wide effort.  In June, my entire family and many of our colleagues from the Hungarian Embassy attended the Race for the Cure in Washington, DC.  We thank Nancy for our own “Bridge to the Health” organization in Hungary for the past seven years.  Every October, they organize a Pink Health Day and the Chain Bridge Walk which raises awareness of the issue and is the foundation’s largest event and “trade mark”.  I am committed to the fight against breast cancer and participate in such events both in Budapest and Washington to show my support.

Q.  You and your husband recently hosted Placido Domingo and the cast of La Traviata at the embassy.  What role will you play in organizing Operalia, the international opera talent fostering competition that will be held in Budapest and Pecs between July and August in 2009?
A.  The mere chance to host this important event in Hungary is an unbelievable success.  I congratulate all those who took part in helping Placido Domingo bring the world’s most talented young opera singers’ competition to our country, thus giving a chance to these two cities to show their values to the entire world..  We are so thankful to the “Maestro” for choosing our little country to host this competition. The selection of the participants will be made by a jury made up of the most respected opera house directors of the world. I do not have any specific task in organizing this event. We are looking forward to promoting this wonderful event and do hope that there will be Hungarians who will make the final, as it happened last year in Quebec,  when our young tenor Károly Szemerédy was ranked third in the competition.

Q.  You recently brought a young, enthusiastic, new Hungarian chef, Lázár Kovács to Washington.  Tell us what attracted you to his cuisine and how he brings his culinary skills to a wider audience in this country?
A.  I started to pay attention to Lázár when I watched for eight years his regular cooking shows on TV.  I tried some of his recipes suggested in his shows, and the foods were excellent, the tastes were always in harmony. I like that he is a committed follower of the “reformed kitchen,” without rejecting traditional Hungarian flavors. In his show, he always stayed calm under pressure and solved problems that arose with a sense of humor.  I only heard good things about the restaurant he owned in Budapest. For almost a year now, he has made the Embassy guests happy with his cooking, and I can say that all my high expectations of him have come true.  He’s the type of person I expected him to be as he’s a real artist and showman. He amazes everyone with his creative kitchen art.  He’s always happy, positive, and is focused totally on his work..

Q.  What do you hope will be your legacy to this city and your position as Ambassador’s wife?  In other words, what do you personally want to be remembered for as you devote your energies to the promotion of Hungarian artists, musicians, and fashion designers?
A.  I would be deceiving myself and it would be selfish of me to think that I can leave any legacy from my role as Ambassador’s wife.  I’m not standing in the middle of the world, and the earth is not moving because of me. However, the former Ambassadors’ wives set an image of Hungary, and my mission is to continue and strengthen this positive picture with all of my own knowledge and talent.

Somogyiné Bors Andrea magyar divatot, zenét és kultúrát hozott Washington DC-be

Az embert akaratlanul is magával ragadja Somogyi Ferenc nagykövet Úr felesége, Somogyiné Bors Andrea fiatalos életereje és szépsége. Legyen szó magasrangú méltóságokkal való találkozásról, vagy két fia iskolai kötelezettségeiről, Andrea soha nem mulasztja el, hogy bemutassa és népszerűsítse az amerikaiaknak a magyar művészek, zenészek és divatházak munkáját. Sűrű programja közepette azért találtunk alkalmat arra, hogy beszélgessünk vele, és jobban megismerjünk egy igazi, kifinomult hölgyet, akit Magyarország küldött az Egyesült Államokba.

Kérdés: Andrea, kérem, mondjon néhány szót önmagáról és családjáról!

V: Székesfehérváron születtem 1967-ben. 18 éves koromig ott végeztem az iskoláimat. Ezután Budapestre költöztem, elvégeztem a Külkereskedelmi Főiskola idegennyelvű levelező szakát. Főiskola után két évig dolgoztam a Videoton Külkereskedelmi Rt.-nél. Közben elvégeztem a Külkereskedelmi Főiskola áruforgalmi szakát. Régi vágyam teljesült, amikor 1990-ben a Magyar Légiközlekedési Vállalathoz kerültem.
2000-ben házasodtunk össze férjemmel, aki karrier diplomata. Nagyon sármos és elegáns úriember. Kapcsolatunkban számomra a legfontosabb a megbízhatóság és kiszámíthatóság. Elég sok kihívás van az életben, a párkapcsolatban nyugalomra vágyom. Jól kiegészítjük egymást. Ő megfontolt, minden eshetőséget számba vesz. Én ezzel szemben vibrálok, és hamar döntök. Ő visszaránt a földre, és rávilágít a fontosabb összefüggésekre, én pedig kevesebb töprengésre, gyorsabb reagálásra ösztönzöm. A humora nélkülözhetetlen. Szerencsére ezzel a remek humorérzékkel rendelkeznek fiaink: a kilencéves Balázs és a hatéves  Bence is.
Gyermekeink megszületésével új fejezet kezdődött az életemben: egy jó darabig minden tekintetben a családé lett a meghatározó szerep. Ebben a periódusban 3 évig Macedónia fővárosában, Szkopjéban éltünk: férjem a legnagyobb magyar telekommunikációs cég képviselőjeként dolgozott ott. 2004-ben visszatértünk Budapestre, ahol visszavárták őt a külügyek. Minisztersége alatt én is beleláthattam a diplomaták életének sokrétűségébe. Egyre gazdagabb tapasztalataimat és kapcsolataimat felhasználva jótékonysági rendezvényeken vettem részt illetve szerveztem, elsősorban a rászoruló gyerekek számára.

K: Viszonylag rövid ideje tartózkodik az amerikai fővárosban, de érkezése óta már több magyar művészt, zenészt és divattervezőt hívott meg a nagykövetségre, hogy munkájukat az amerikai közönség, és az itt élő magyarok is megismerhessék. Van-e már hatása az itt bemutatott művészek karrierjére, hogy új közönséggel ismerkedhettek meg? 

V: A művészet szerintem felbecsülhetetlenül nagy kincs: olyan fontos az életben, mint a fűszer az ételben. Mindig értékeltem azokat az embereket, akik valamilyen művészi ághoz magas szinten értenek. Tisztelnivaló csodabogaraknak tartom őket, hiszen olyan képesség van a birtokukban, amely elsősorban tehetség kérdése és nem igazán elsajátítható. Más kérdés, hogy a meglevő tehetséget fejleszteni, csiszolni kell, ami hihetetlenül nagy munka.
Arra nagyon figyelek, hogy akiket én ajánlok, azok valóban a legjobbak közül kerüljenek ki, hiszen Washingtonba nem magánemberként érkeztem, és azt tekintem felelősségemnek, hogy távoli, kis országunkról pozitív képet sikerüljön kialakítani az amerikai emberekben, és kellemes emlékeket vagy hangulatokat ébreszteni a hazájuktól távol élő magyarokban.
Nagy lehetőséget jelent egy magyar művésznek, ha Amerikában bemutatkozhat, és az otthoni karrierjének is adhat egy lökést. Nekünk itt a követségen még lehetőségünk van arra, hogy az amerikai városokban meglévő kapcsolatainknál felhívjuk rá a figyelmet, és apróbb segítségeket továbbra is nyújtsunk, de komolyabb menedzselésére nincs kapacitás. Az eddigi tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy a magyar művészek nagy megtiszteltetésnek érzik az amerikai megjelenés lehetőségét.

K: Ön igazán különleges helyzetben van, mert amellett, hogy két fiatal fiú édesanyja, férjét is segíti nagyköveti teendőiben, emellett kulturális programokat is szervez. Mivel egy nap csak 24 órából áll, hogyan állítja fel a fontossági sorrendet?

V: A nagykövet-feleségek helyzete nagyon sajátságos. Mindenképpen felemelő érzés és nagy megtiszteltetés, hogy ezen az igen fontos helyen én is képviselhetem az országomat. Ám nem vagyok minisztériumi alkalmazott, nincs munkaszerződésem.  Tulajdonképpen alapvetően én dönthetem el, hogy milyen elgondolásokat valósítok meg, de minden terv kivitelezéséhez csapatmunka szükséges. Egyedül kevés vagyok: az ötletek beteljesülése és sikere attól függ, hogy sikerül-e a követségi munkatársak és az amerikai partnerek együttműködését, segítségét megnyerni. Ez az én helyzetemben nem mindig egyszerű. Természetesen itt nem az ország ügyeit érintő kardinális kérdésekről van szó, amelyek képviselete egyébként is a nagykövet dolga, hanem főként kulturális programokról, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak a pozitív magyar országimázs erősítéséhez.
Tény, hogy esetenként nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a család és a hivatalos elfoglaltság között. Szerencsére Balázs hamar alkalmazkodott a körülményekhez és nem viselték meg a nyelvi nehézségek sem. Bonyolultabb a helyzet Bencével, aki az idén – az óvodás korból kikerülve - új iskolába került és egyelőre nagyon nehezen illeszkedik be az új környezetbe. Ő most sokkal több odafigyelést és törődést igényel.
A délutáni és az esti programok a problémásak, mert percről percre be van osztva az időnk. Emiatt sokszor kimarad a játék, a beszélgetés, az önfeledt nevetés, ami a gyermekkor nélkülözhetetlen tartozéka. Talán a gyerekek is belátják később: a szülők hiányán túl az itt tartózkodásnak rengeteg előnye van. Ez számukra is egy olyan életre szóló ajándék, amit akármennyit tanulnának, másképp nem tudnának megszerezni.

K: Látom, hogy a könyvespolcain több Herendi és Zsolnay porcelánról szóló könyv található. Ha pedig vacsorát ad, Herendi porcelán étkészletben szolgálja fel a fogásokat a vendégeknek. Mivel a férjem rokonai éveken át Herenden éltek, és porcelánfestéssel foglalkoztak, külön örülök, hogy látom, ezek a darabok az Ön gyűjteményének is részét képezik., és nem csak kiállítási tárgyként, mint az én otthonomban. Hogyan szövődött ez a kapcsolat Ön és a Herendi porcelántárgyak között?

V: Ez igazán fantasztikus történet! Édesapám fiatalkorában élsportoló volt, Európa bajnokságokat nyert. Már abban az időben is számos sport legkiválóbbjai herendi porcelánt emelhettek a magasba díjkiosztáskor. Ennek köszönhetően nyugodtan elmondhatom, hogy herendi porcelánok vettek körül már születésemkor. Ám úgy érzem, méltatlanul kevés figyelmet szentelünk a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúrának, amely szintén gazdag hagyományú és több mint 150 éves múlttal rendelkezik. Számos technikai találmány, speciális összetételű massza, máz előállítása fűződik az alapítókhoz, például a titokzatos eozin és a pirogránit technikájának titkát ma is szigorúan őrzik. Magyarországon több híres épület szobrai, díszítése, homlokzata, teteje a Zsolnay alkotógárdájának köszönhető. Ne feledkezzünk meg az elbűvölő, látványos Zsolnay-Katti Zoób ékszerekről sem, amelyeket a Londoni Harrod’s is árusítja magas követelményeket támasztó vásárlóinak.
Külön öröm számomra, hogy a jellegzetes, áttetsző, elefántcsontszínű mázzal bevont Zsolnay porcelain elsőként a magyar nagykővetségek történetében az idén a rezidenciánk étkező asztalára is felkerül. Választásunk a Tavasz sorozatra esett, amely finom minta- és színvilágával a tradíciokat és a megújulást egyesítette.

K: Pár hónapja Magyarország egyik legkeresettebb divattervezőjét, Léber Barbarát kérték meg a DC Fashionweek szervezői, hogy mutassa be kreációit az amerikai közönségnek a rangos eseményen. A siker leírhatatlan volt.  Ön szerint mi az a vonzerő, ami a hölgyek számára ellenállhatatlanná teszi Barbara ruháit?  Nem árulok el titkot azzal, hogy az ön ruhatára sem nélkülöz néhány csinos, Léber Barbara nevével fémjelzett ruhakölteményt.

V: Szerintem Barbara belelát a vendégei lelkébe, és szavak nélkül is pontosan érzi, érzékeny antennáival letapogatja, hogy mit kell kifejeznie annak a ruhának, amit majdani viselőjére álmodik meg, hogy az igazán nőiesnek, önbizalomtól duzzadónak érezze magát. Azon kívül pontosan tudja, és ez már valószínűleg a szakma, hogy melyik az a testrész, amit érdemes a ruha viselőjén kihangsúlyozni, és melyikről érdemes a figyelmet ügyes ötletekkel, fogásokkal elterelni. Mesterien megtalálja a határt, ahol a ruha még izgalmas, de nem ízléstelen és közönséges. Nekem még nagyon tetszik a sok finom, lágyesésű kelme, a nemes francia csipke, amivel dolgozik.
Remélem, hogy viszontlátjuk még őt Amerikában, hiszen hihetetlenül nagy sikere volt mindenhol, ahol megfordult, és első amerikai megrendelője már büszkén és boldogan viseli a Barbara által tervezett és igényes kézimunkával elkészült ruhákat.

K: Sokunkat lenyűgözött, hogy részt vett a mellrák elleni küzdelemben Nancy Brinker, a Fehér Ház  volt protokollfőnöke oldalán a közelmúltban. Régóta támogatja már ezt az ügyet?

V: Először is minden elismerésem és nagyrabecsülésem Nancy G. Brinkeré, aki 1982-ben a nővére halálos ágyán fogadta meg: mindent elkövet annak érdekében, hogy megszabadítsa a világot a mellráktól. Ennek a nagyszerű, fáradhatatlan, hihetetlen akaratú és munkabírású nőnek köszönhetően a mellrák elleni küzdelem mára világméretűvé szélesedett. Júniusban az egész család és számos nagykövetségi kolléga is részt vett a Washington DC-ben megrendezett Race for the Cure-on. Ugyancsak Nancynek köszönhető, hogy Magyarországon hét éve minden októberben az Egészség Hídja Összefogás megrendezi a Rózsaszín Egészségnapot és a Lánchíd-sétát, amely az egyesület legnagyobb eseménye és egyben jelképe. Az emlődaganat elleni harcot én is saját ügyemnek tekintem, és eddig minden évben csatlakoztam az eseményhez.

K: Ön és a Nagykövet Úr nemrégiben vendégül látták a magyar nagykövetségen Placido Domingo operaénekest, és a Traviata szereplőgárdáját. Milyen szerepet játszik majd Ön az idén nyáron Pécsett és Budapesten tartandó Operalia nemzetközi tehetségkutató verseny megszervezésében?

V: Ez egy hihetetlen siker! Gratulálok mindazoknak, akik közreműködtek abban, hogy Placido Domingo Magyarországra hozza a világ legtekintélyesebb tehetségkutató operaversenyét, amely nagyszerű lehetőséget kínál Pécsnek és Budapestnek egyaránt, hogy a világ előtt megmutathassák értékeiket. Nem utolsó sorban hálás köszönet a Mesternek, hogy a mi kis hazánkat választotta. A versenyzők kiválasztását világszerte elismert operaigazgatókból álló szakmai zsűri végzi. A verseny pontosan megírt koreográfia szerint zajlik. Ebben az olajozottan működő gépezetben rám váró feladat igazából nincsen, hacsak az nem, hogy nagy izgalommal és érdeklődéssel várjam ezt a rendkívüli eseményt, és addig is büszkén újságoljam mindenkinek, akinek csak lehet a fantasztikus hírt, és hogy abban reménykedjek, hátha lesz megint magyar döntős, mint tavaly Québec-ben a nagyszerű harmadik helyet elért tenor, Szemerédy Károly.
 
K: Kovács Lázár személyében néhány hónapja új főszakácsa van a Magyar Nagykövetségnek, aki igazi színfoltot jelent a Washingtoni gasztronómiai élet palettáján. Úgy tudom, hogy Önnek is szerepe van abban, hogy sokunk örömére Lázár az amerikai fővárosban folytatja karrierjét.

V: A figyelmemet akkor keltette fel, amikor 8 éven keresztül néztem a napi rendszerességgel futó főzőműsorát az egyik népszerű magyar kereskedelmi csatornán. Több receptet is kipróbáltam, amit a műsoraiban ajánlott és mindig nagyon harmonikus volt az ízhatás. Tetszett, hogy a reformkonyha elkötelezett híve, de nem fordít hátat a hagyományos magyar ízeknek sem. A váratlan helyzeteket mindig higgadtan kezelte, szellemesen oldotta meg.  A saját étterméről is csak jókat hallottam.
Már közel egy éve kényezteti a vendégeinket a főztjével, és nyugodtan elmondhatom, hogy a számításaim vele kapcsolatban bejöttek. Pontosan olyan ember, amilyenre az előzmények alapján számítottam. Igazi alkotóművész és showman, nagyon kreatív, konyhaművészetével elkápráztat mindenkit. Mindig jókedvű, pozitív gondolkodású, feladatorientált fiatalember. Becsülöm a munka iránti alázatát, amely szerintem egy jó munkatárs elengedhetetlen tartozéka.

K: Végezetül kérem árulja el az olvasóknak, mi a legfontosabb célja itt tartózkodása alatt? Milyen örökséget kíván hagyni az amerikai fővárosban?

V: Önámítás és nagyképűség lenne azt gondolni, hogy én ebben a szerepkörben bármilyen örökséget hagyhatnék. Nem én állok a világ középpontjában, és nem is tőlem mozog a Föld. Arra fektetem inkább a hangsúlyt, hogy az elődeim által Magyarországról kialakított kedvező képet erősítsem és az adott feladatokat a lehetőségeim határain belül mindig a legjobb képességem és tudásom szerint teljesítsem.